2022. február 14., hétfő

Csokoládétorta

 A tortához:

  • 15 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg cukor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 4 tojás
  • 10 dkg darált mandula/dió
  • csipet só
  • magozott, felezett meggy

A csokikrémhez és a tetejére:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 dl tejszín
  • 1 evőkanál porcukor
  • (gyümölcs a tetejére)
  1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
  2. Az összetördelt étcsokoládét a felkockázott vajjal együtt gőz fölött összeolvasztjuk, majd félretesszük. 
  3. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipet sóval nem túl kemény habbá verjük. A tojássárgákat a cukorral habosra kikeverjük, hozzáadjuk az olvadt vajas csokit és a vaníliát, a darált mandulát/diót és meggyet, majd a tojáshabot is finoman összekeverjük.
  4. A masszát kivajazott 20 centis kapcsos tortaformába öntjük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőben kb. 25 percig sütjük. Az a jó, ha a közepén még egy kicsit lágy. 
  5. A sütőből kivéve hagyjuk 20 percet hűlni, majd a peremet lecsatolva hagyjuk teljesen kihűlni.

  6. A csokikrémhez az étcsokoládét összetördeljük, gőz fölött felolvasztjuk, majd a tűzről levéve hozzákeverjük a tejszínt és a porcukrot, és időnként megkeverve hagyjuk pár percet dermedni. A csokitorta tetejére öntjük, elsimítjuk, gyümölccsel megszórjuk.

(Az eredeti receptet a Cook|ta oldalán találtam.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Csokoládétorta

  A tortához: 15 dkg étcsokoládé 10 dkg vaj 5 dkg cukor 1 teáskanál vanília-kivonat 4 tojás 10 dkg darált mandula/dió csipet só magozott, fe...