2022. február 14., hétfő

Csokoládétorta

 A tortához:

  • 15 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg cukor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 4 tojás
  • 10 dkg darált mandula/dió
  • csipet só
  • magozott, felezett meggy

A csokikrémhez és a tetejére:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 dl tejszín
  • 1 evőkanál porcukor
  • (gyümölcs a tetejére)
  1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
  2. Az összetördelt étcsokoládét a felkockázott vajjal együtt gőz fölött összeolvasztjuk, majd félretesszük. 
  3. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket egy csipet sóval nem túl kemény habbá verjük. A tojássárgákat a cukorral habosra kikeverjük, hozzáadjuk az olvadt vajas csokit és a vaníliát, a darált mandulát/diót és meggyet, majd a tojáshabot is finoman összekeverjük.
  4. A masszát kivajazott 20 centis kapcsos tortaformába öntjük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőben kb. 25 percig sütjük. Az a jó, ha a közepén még egy kicsit lágy. 
  5. A sütőből kivéve hagyjuk 20 percet hűlni, majd a peremet lecsatolva hagyjuk teljesen kihűlni.

  6. A csokikrémhez az étcsokoládét összetördeljük, gőz fölött felolvasztjuk, majd a tűzről levéve hozzákeverjük a tejszínt és a porcukrot, és időnként megkeverve hagyjuk pár percet dermedni. A csokitorta tetejére öntjük, elsimítjuk, gyümölccsel megszórjuk.

(Az eredeti receptet a Cook|ta oldalán találtam.)

2021. augusztus 13., péntek

Kardamomos-csirkés curry

  • 1 ek olaj
  • 2 fej hagyma, aprítva
  • 1 db 3 cm-es gyömbér, lereszelve
  • 2 gerezd fokhagyma, zúzva
  • 2 zöld csili, szeletelve
  • 1 tk. kurkuma
  • 1 ek őrölt római kömény
  • 5 kardamommag, mozsárban megtörve
  • 2 tk sárga mustármag
  • 1 tk csilipor
  • 500 gr csurkemellfilé, apró darabokra vágva
  • 400 gr kockázott paradicsom
  • 1 ek. paradicsompüré
  • 200 ml csirkehúsleves
  • 200 gr spenót
  • 250 gr basmati rizs
  • 4 ek joghurt
  • só, bors
egy tapadásmentes serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, süssük meg rajta a hagymát egy nagy csipet sóval. Pároljuk 15 percig, majd keverjük bele a gyömbért, a fokhagymát, a csilit.

adjuk hozzá a fűszereket, majd a csirkehúst, és süssük pár percig kevergetve.

tegyük bele a paradicsomot és a paradicsompürét, majd öntsük fel a csirkehúslevessel. Forraljuk fel és lefedve főzzük 20 percig, amíg a szósz besűrűsödik.

Keverjük hozzá a spenótot és főzzük még 15 percig.

Közben főzzük meg a rizst is.

A curryt joghurttal és rizzsel tálaljuk.

_____________________________
Adagonként
494 kcal, zsír 10,6 g, telített 2,7 g, ch 57,2 g, cukor 11 g, rost 5,7 g, fehérje 39,7 g, só 0,9 g

40 perc
4 adag

2021. július 27., kedd

Sárgabarack - alma chutney

 Hozzávalók:

1,5 kg sárgabarack (tisztítva, magozva)
2 ek édes borecet
1 ek fehér borecet
1 nagy savanykás alma
1 tk fahéj
1 tk kakaópor
1 tk szegfűbors
kis darab gyömbér
2,5 ek kókuszvirág-cukor
1 kk só
5 tekerés birdseye chilli

Előkészületként kiforrázni a befőttesüvegeket, a tetőket is.
Többféle iskola van, vagy szárazon a sütőbe tenni 120 fokba negyedórára, vagy lábosba tenni az üvegeket és annyi vizet beleönteni, hogy ellepje a víz és így forralni, vagy a leglustább módszerrel: vízforralóban vizet forralni és színültig megtölteni az üvegeket. (Én most a leglustább módszert alkalmaztam.) A fertőtlenített üvegeket egy tálcára tenni szájukkal lefelé egy tiszta konyharuhára.

A sárgabarackot forró vízbe mártva lehúzni a héját (köszi Anyu és Apu a segítséget :))

A sárgabarackot félbevágva, az almát kicsire vágva vagy nagylyukú reszelőn lereszelve, a gyömbért megtisztítva lábosba tenni, az összes többivel együtt.

Kis lángon, éppen csak rotyogtatva, gyakori kevergetés mellett 1-2 órát főzni. 

Akkor jó, ha besűrűsödött.

Ha kész, merőkanál és lekvár-tölcsér segítségével megtölteni az üvegeket úgy, hogy kb. 1 cm maradjon szabadon az üveg szájáig. Fejreállítani, majd pár perc múlva talpára állítva dunsztba állítani. 



2020. április 20., hétfő

Csokoládés banánkenyér

Karantén 42. nap

Úgy el fogok hízni, mint egy disznó. A karanténban szinte mindennap főzök valamit. Vagy sütök.
Mármint a két-három naponta kötelező kenyéren kívül. Mert most azt is házilag előállítható lehet :))
Ma például ezt a csokoládés banánkenyér született. Édes-fűszeres, szaftos, hedonistáknak házi baracklekvárral. Nyammm! Számomra a különlegességét az édes és sós alkotók egyensúlya jelenti, az édes tésztában üde ellenpontként bukkan néha fel a tökmag sóssága. 
3 db érett banán
130 g puha/olvasztott vaj
10 dkg barna cukor
•  1 csipet só
1 db tojás
1 tk vanília
•  160 gr liszt
•  35 gr holland kakaópor
10 g sütőpor
1 mk szerecsendió
•  1 mk szegfűszeg
1 mk fahéj
1 mk gyömbér
•  100 gr apróra vágott étcsokoládé
1 marék tökmag
+  rumaroma :)
Nagyon mérges banán :))


1) A vajjal és a cukorral jól összekeverjük a villával összenyomkodott banánokat.

2) Hozzákeverjük az összes többi hozzávalót, néhány szem tökmag kivételével.

3) Vajjal kikent és lisztezett vagy sütőpapírral bélelt formába simítjuk.

4) Beleöntjük a tésztát egy formába, a tetejét megszórjuk a maradék tökmaggal, és a 175 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Alsó-felső sütéssel kb. 40-45 perc alatt kész.

5) Tűpróbával ellenőrizzük, ha megsült, rácsra téve hűlni hagyjuk.




2020. április 17., péntek

Pesztós tészta cukkinivel

fxhjhxfhx

Karanténpizza 1

Karanténpizza 1




Karanténkenyér 1

Hát, sok mindent gondoltam volna, de hogy három naponta kenyeret sütök - na erre soha.
Pedig így lett, ez a vírus és vele a karantén sok mindent megváltoztatott.
Találtam egy remek, nagyon egyszerű receptet, és azóta csak ezt sütöm.
Annyira egyszerű, hogy még nekem is sikerült!
A szűk keresztmetszet az élesztő, de azért mindig sikerül valamennyit szerezni.

Na és a recept:




1.

2017. február 17., péntek

Lisztmentes francia csokoládétorta

Csokoládés massza:
  • 30 dkg feketecsokoládé (60–70%)
  • 1 ek cukrozatlan holland kakaópor
  • 15 dkg vaj
  • 10 dkg nádcukor
  • 4 db tojás
  • 1 csipet Himalája só
Mangókompót:
  • 2 db érett mangó
  • 2 hurma 
  • 4 - 8 szem áfonya
  • 2 cm friss gyömbér
  • 2 ek. méz
  • fél citrom leve
Tálaláshoz:
  • Haagen-Dazs mangó/málna jégkrém

A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. 
Kivajazok egy kapcsos tortaformát.
Vízgőz fölött egy tálban felolvasztom a felaprított csokoládét és a felkockázott vajat, majd átöntöm egy nagy üvegtálba. Pár perc alatt szobahőmérsékletűre hűl, majd hozzáadom a cukrot, sót, végül egyesével az egész tojásokat, és elektromos kézi keverővel elkeverem. A tortaformába öntöm a masszát, és 25 perc alatt készre sütöm. Ekkor még lágynak fog tűnni, de a hűlés során megdermed. Előző este a legpraktikusabb elkészíteni.
A kompóthoz apró kockákra vágom a mangót és a hurmát, majd összeforgatjuk a reszelt gyömbérrel, a mézzel, a citromlével és az áfonyával. 
A torta mellé kínáljuk a kompótot és mangósorbet-t.

2017. február 13., hétfő

Kesudiós currys csirke

Hozzávalók:
  • 30 dkg kesudió
  • 6 dl kókusztej
  • 60 dkg csirkemell
  • 4 nagy gerezd fokhagyma
  • ugxanilyen mennyiségű gyömbér
  • 2 zöld chilipaprika
  • 2 érett paradicsom
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 1 púpozott tk jófajta indiai curry-fűszerkeverék
  • só, bors
  • 3 ek étolaj

a rizshez:
  • 2 dl jázmin rizs
  • 3 dl hideg víz
  • 1 marék mazsola
  • 7-8 szem aszalt sárgabarack
  • 1 rúd fahéj
  • 4-5 szem szegfűszeg
  • 1 db csillagánizs
  • só, bors

Elkészítés:


1)  a rizst másfélszeres vízzel feltesszük főzni

2)  beleszórjuk a mazsolát, az aszalt barackot, beledobáljuk a többi fűszert, sózzuk, borsozzuk

3)  közepes lángon felforraljuk, majd amikor a víz elforrt, lefedve, kis lángon, újabb pár percig már a tűzről levéve, de még mindig fedő alatt hagyjuk párolódni

4)  a curryhez a kesudiót egy száraz serpenyőben alaposan lepirítjuk, a felét félretesszük, a másik felét a kókusztej felével krémesre turmixoljuk

5)  A csirkét kockára vágjuk, sózzuk-borsozzuk, majd egy tűzforróra hevített serpenyőben 2 ek olajon gyorsan körbepirítjuk (de nem sütjük meg teljesen), és félretesszük

6)  a fokhagymát, vöröshagymát, gyömbért, héj nélküli paradicsomot és a zöld chilit aprítógépben gyorsan összezúzzuk, vagy le is reszelhetjük

7)  az egész keveréket egy újabb evőkanál olajjal jól lepirítjuk, hozzáadjuk a curry fűszerkeveréket, az elősütött csirkemellet, a kókuszos kesudiópürét, a többi kókusztejet és az egész kesudiót is.

8)  15 percig együtt rotyogtatjuk az egészet, ha kell, kevés vizet öntünk hozzá, hogy ne legyen túl sűrű a mártás

9)  az illatos-fűszeres rizzsel együtt tálalva isteni vacsora








Csokoládétorta

  A tortához: 15 dkg étcsokoládé 10 dkg vaj 5 dkg cukor 1 teáskanál vanília-kivonat 4 tojás 10 dkg darált mandula/dió csipet só magozott, fe...